Olyan vagy mint a mágnes: egyik oldalad vonz, a másik meg taszít.



Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak..A többi pedig csak kifogás.



A nyár olyan,mint egy álom..
Az idő relatív,és élvezed minden pillanatát..majd a legjobb résznél jön a szeptember,és felébredsz..



Ne higyj a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik ,hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak", ökörség .Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs.Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb , már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés.Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát , vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig,amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned,a történet pereg tovább..



Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk..



Minden ember okkal lép az életünkbe. Egyes emberek úgy adnak, hogy örömet okoznak, mások úgy, hogy fájdalmat. Mindkét esetben olyasmit kapunk tőlük, amelyet késleltethetünk ugyan, de elkerülnünk nem érdemes. Légy türelmes és kitartó, járj nyitott szemmel, hisz olyan kincsre is bukkanhatsz egy embertársadban, amely értékesebb bármely földi jónál!



Felnőttem.. de mit is jelent ez valójában? Nem attól leszek felnőtt, hogy el tudom készíteni a vacsorámat, aztán meg elmosogatok magam után. Nem is attól, hogy átadom a helyem a buszon, vagy mert bocsánatot kérek és mindig előre köszönök jó hangosan. Nem leszek attól felnőtt, hogy úgy öltözködöm és sminkelem magam, vagy hogy sörözök és elszívok egy cigit. És attól sem, hogy fel tudok adni egy csekket a postán, vagy hogy magamtól, kérés nélkül kiviszem a szemetet. Rájöttem, hogy annak, hogy valaki felnőhessen, feltételei vannak. Találnia kell valakit, akit jobban szeret saját magánál, és el is kell veszítenie Őt. A kor csak egy szám, ahhoz nincs kötve semmi - és legtöbbször, mikor valaki úgy dönt, hogy ő bizony örökké gyerek marad, azt csak azért teszi, mert egyszer régen valaki olyan csúnyán összetörte a szívét, hogy azt többször már nem élné túl. És ez így van rendjén: mindenki szívének össze kell törnie ahhoz, hogy felnőhessen.



Vannak az életünkben olyan apró pillanatok, amelyekről -miközben még javában zajlanak- tudjuk, hogy sohasem felejtjük majd el. Ilyen lehet egy csók, egy jóleső beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene.. s miközben átéled, egy belső hang halkan azt suttogja valahol benned: ‘szívd magadba mélyen ezt az élményt, örökítsd meg és raktározd el, mert ebből kell majd táplálkoznod egy életen át! Ne felejtsd el! Ide vissza kell találnod - mindig.



..arra születtem, hogy a határaimat feszegessem és olykor átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, megélve minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová - mégis független, szabad személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek.. és hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérteni fog az a bizonyos
‘Mi lett volna, ha?’kérdés, amit a világon a legjobban utálok.



Gyakran érzem úgy, hogy rajtam kívül minden ember tudja, hogy mit akar elérni, és mindenki tisztában van azzal, hogy mire vár - legyen az a következő busz, vagy csak hogy megszáradjon a körömlakkja. Ez a nagy különbség köztem és az emberek többsége között: hogy nekem még csak ötletem sincs, mire várok. Talán a holnapot várom, talán a tegnap után vágyakozom. Talán Rád várok, talán nem. Talán, talán. Ez a rövid szó, ez a pár betű.. azt hiszem, ebbe fogok beleőrülni.