Már szinte szégyelled magad, amiért valaki ilyen fontos lehet számodra. Hogy nélkülük semminek érzed magad. Senki sem képes megérteni, hogy ez mennyire fáj. Reménytelenül érzed magad, mintha semmi sem tudna megmenteni és amikor vége, és eltűnt, már majdnem azt kívánod, hogy újra tied legyen az a sok rossz, mert így tied lehetne a jó is.


De utána ráébredtem, hogy valami olyanhoz ragaszkodom, ami már nem létezik. Az a személy, aki hiányzik nekem, már nem létezik többé. Az emberek változnak. A dolgok, amiket szerettünk, és amik nem tetszettek, változnak. És igazából kívánhatjuk egész álló nap, hogy bárcsak ne változtak volna meg, de mindig is meg fognak.


Csak akkor fáj, amikor elkezdesz úgy csinálni, mintha nem fájna.


Még mindig hiszek benne, hogy egyszer csak hirtelen írsz nekem és bevallod az érzéseidet, amiket eddig elrejtettél. Ugyanazokat, amiket én is érzek. Hogy emlékszel minden kis aranyos dologra, amit érted tettem, és minden butaságra, amit mondtam. Hogy csak úgy írsz és azt mondod, én vagyok az egyetlen, akit akarsz. Az egyetlen, akire gondolsz. Szeretném ha azt mondanád, hogy az egyetlen ok, amiért elmentél, hogy féltél az érzéseidtől, vagy túlságosan is akartál engem. Csak valamit, ami még mindig odaadná a legcsekélyebb darabka reményt.


A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.


Amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, a legkeserűbb könnyeink felelevenítik minden emlékét azoknak az óráknak, amikor nem szerettünk eléggé.


Úgy tűnik, csak azokat a dolgokat veszítem el, amik fontosak számomra.
Vagy lehet, hogy csak miután elvesztem őket, azután válnak fontossá.


Ha nem mondod el neki mit érzel, találni fog egy másik fiút, aki majd elmondja neki mindazt, amit tőled akart hallani.


Egy nap egy férfi leugrott a Golden Gate hídról.
Amikor az eset után a rendőrség elment átkutatni a férfi házát, találtak egy kis lapot, rajta a következővel:
"Ma el fogok sétálni a hídhoz. Hogyha valaki is rám mosolyog, nem fogok leugrani."
Most már figyelek arra, hogy mindenkire mosolyogjak.


Néha minden, amit egy lány akar, az, hogy harcolj érte. Hogy elhitesd vele, hogy te lehet jobban akarod ezt a kapcsolatot, mint Ő.