Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk. Csak ígérgetik: a “majd jövök”, meg “majd találkozunk”, meg “elmegyünk ide-oda”, meg “majd kereslek”,vagy egyáltalán “számítasz valamit”. Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne. Nem kellene megküzdenem a helyért. Ha olykor megbánt, nem indokot, kifogást keres a tettére, hanem bocsánatot. Talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül de még mindig elhiszek, akármilyen kifogást,magyarázkodást, de már tudom nem a szavak, hanem a tettek beszélnek.


A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.


Ő sem más, mint a többi. Csak te látod annak.


Örökké szeretni fogod az első szerelmedet. Ő mindig a szívedben lesz, mindig. Most ez a mindigek és örökkék ígérete. Nem számít, hogy mennyire megbántott, nem számít mennyi fájdalmon és könnyen vitt keresztül. Mindig szeretni fogod őt. És ha nem, akkor az megmutatja neked, hogy nem ő volt az első szerelmed.


Jelenleg mindent megtennék, hogy odabújhassak hozzád, ráhajthassam a fejem a mellkasodra, összekulcsolhassam az ujjaim a tieiddel. Felnézni és rád mosolyogni, amikor akarok. Odahajolni és megcsókolni, amikor csak akarom. Elmondani mit érzek irántad, ahányszor csak akarom.


A sors szánt szándékkal nem adja nekünk azt az embert, akit annyira akarunk. Helyette megajándékoz minket másokkal; kapunk cserébe valakit, aki folyton megment, valakit, aki minden titkunk őrzője, valakit, aki tiszta szívből, fenntartások nélkül szeret minket - mert lehet, hogy akire titkon annyira vágyunk, csak elhagyna, bántana, és szenvedést okozna.


Azért fényképezünk, mert nem tudunk beletörődni, hogy minden elmúlik, hogy lehetetlen megismételni egy már átélt pillanatot. Azért fényképezünk, mert tudjuk magunkról, hogy felejtünk.


Tudod mi a szerelem? Látni azt, amit senki más nem lát. És hagyni, hogy a másik lássa azt, amit senki másnak nem akarsz megmutatni.


Bánni fogod. Tuti, hogy bánni fogod, ha nem élsz. Nem most, nem is holnap, majd évek múlva. A mostot, hogy bénáztál. Fájni fog, hogy nem tetted meg, a fejedet fogod a falba verni, mert egyébként is miért voltál gyáva, meg hasonlók. Pedig csak merni kellene. Odafigyelni arra, amit érzel, és azt csinálni. Nem kifogásokat keresni, nem hisztizni, hanem húzni előre, és igenis felvenni a kesztyűt, ha az Élet a lábad elé dobja. Mondj igent, mosolyogj, szeress, bátran, kérdés nélkül, és semmit se vegyél túl komolyan. Merni neked kell. A te életed.


Minden csak addig tart, amíg tartania kell. Megpróbálhatod a lehetetlent, ragaszkodhatsz egy kapcsolathoz vagy egy emberhez foggal-körömmel, de rövidesen belátod majd, hogy értelmetlen. Úszhatsz az áramlattal szemben egy ideig, de rövidesen kegyetlenül fog fájni mindened. Nem szabad megerőszakolni az érzéseket és nem szabad megpróbálni lefagyasztani a pillanatot. Semmi és senki sem marad ugyanolyan. Ha megszakadt valami, akkor azt el kell engedni. Véget ért egy fejezet, hagyni kell, hogy elkezdődjön egy másik!