A legmagányosabb emberek a legkedvesebbek. A legszomorúbb emberek mosolya a legragyogóbb. A legsérültebb emberek a legbölcsebbek. Mindezt azért, mert nem szeretnék, hogy bárki más úgy szenvedjen, mint ahogyan az ők tették.


Akinek nem tetszel, vagy aki lenéz, annak komoly mentális problémája van, hogy a te külsőddel van elfoglalva, nem a sajátjával.
Egészséges lelkű, önbizalommal rendelkező ember nem foglalkozik mások külsejével. Maximum a bels
ő értékekkel, vagy mások cselekedeteivel, de a külső az irreleváns, kivéve, ha valaki csekély önbizalmának nyomorát azzal próbálja csökkenteni, hogy másokhoz méregeti magát és ha gyengébb ellenfélre akad, azonnal kiéli vélt felsőbbrendűségét.


Az összetört szívnél, csak az összetört álmok a fájdalmasak. Mikor annyira, de annyira akartad és volt reményed, hogy teljesül és fél másodperc alatt összeomlott minden. És egyszerre tört darabokra a szíved és porlott hamuvá az álmod.


A legrosszabb az egészben, hogy mindenre emlékszem veled kapcsolatban. Emlékszem minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először találkoztunk, amikor megfogtad a kezem, magadhoz húztál és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában nehezen tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban is, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok ! :)