Néztél már bele egy olyan személy szemébe, akit szeretsz, és jöttél rá, hogy az ember, akit ismertél, eltűnt?



Néha nem a szó kell..Nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Rád.


Azt gondolom, ha az emberek beszélni szeretnének veled, megteszik, ami leginkább ok arra, hogy SOHA ne kezdjek el egy beszélgetést, és jelenleg úgy gondolom, senki nem akar beszélni velem...de mi van akkor ha ők ugyanígy itt ülnek és ugyanezt gondolják?
Megtörhetetlen csend, ami SOHA nem törik meg, mert túl makacs vagyok, hogy végre rávegyem magam.



Nem érdekel, ha utálod a fogaid vagy a hangod.
Nem érdekel, ha utálod a hajad, a mosolyod, a nevetésed és az, hogy szomorú vagy.
Nem érdekel, ha nem tetszik, ahová eljutottál vagy ha megakarsz halni...
Szeretni foglak és vigyázni fogok rád, megcsókollak és szeretkezni fogok veled.
Elfogom mondani, mennyire csinos vagy és éreztetni fogom veled.
Szeress, és viszont szeretni foglak, míg te is szeretni nem fogod önmagad, és NEM ÉRDEKEL, hogy egy örökkévalóság fog kelleni ehhez.


Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen, úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem. Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen, úgy engedj el, hited ne lássam térden, és mindig a hősöm leszel.


Az úriemberek kézikönyvéből: légy az a fajta férfi, akit majd a lányod mellé akarsz.


Amíg nem ismersz, ne mondj semmit rólam, hogy honnan jöttem, hogy merre tartok én. Úgyis hazugság lesz minden egyes szóban, mert aki nem ismer, az nem is lát belém


Én kerestem valami kifejezési formát, a zene pedig megtalált engem. Ilyen egyszerű.


A mosoly sok mindent kifejez. A szomorúságot, a csalódottságot legalább annyira, mint az örömöt. Olyan ez, mint a könnyek. Minden emberi érzést ki lehet vele fejezni.


Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem.